(lesz ilyen még bőven, részenként kerülnek majd fel)
Egyszer régen, egy messzi-messzi ebédlőben történt…
Anyukám még kamaszlány volt, a bátyjai Nála pár évvel
idősebbek, amikor is az egyikük kitalálta, hogy mivel Ő az elsőszülött, mi több
fiú, ezért Ő lesz a "család feje". Ahogy ezt kigondolta, el is kezdte
nevelni a családot, illetve a Nála ifjabb testvéreit. Anyukámról tudni kell,
hogy tojás kora óta nem tudja szegény megenni a kaprot. Ez nem allergia, csupán
arról van szó, hogy valami miatt nem képes lenyelni semmit, amiben kapor van,
legyen az savanyú uborka, túrós rétes, salátaöntet, vagy tökfőzelék. Ezek után
gondolom nem csoda, hogy amikor egyik alkalommal Nagymamám tökfőzeléket főzött,
Anya ezt passzolta, mire a Nagyi azon kezdett gondolkodni, hogy mégis mit
főzzön Neki, hogy azért ebédeljen is. Ekkor perdült a képbe Anyukám bátyja, és
mint "családfő" közölte, hogy márpedig Anyám meg fogja enni a
tökfőzeléket, mert olyan nincs, hogy valaki ne tudja megenni a tökfőzeléket.
Persze az én drága Anyukám azonnal kontrázott, méghozzá finoman, csendben,
hiszen apácákhoz járt… :D
– Nem érted te hülye, hogy nem bírom lenyelni a kaprot? –
ordította Anyukám.
– Olyan nincs! Ez csak hiszti! Tökfőzeléket fogsz enni. Sőt!
Üresen kell megenned! Még tejfölt sem kapsz bele! – obégatott vissza a testvére.
Ekkor Anyukám felpattant az asztaltól és magából teljesen
kikelve a következő mondatot bírta visszakiabálni a bátyjának:
– PERSZE! MERT CSAK NEKED LEHET TEJFÖLÖS A TÖKÖD…?!
A mondat felénél már tudta, hogy ezt nem éppen így kellett
volna előadnia, de azt is, hogy abban a pillanatban vége lett a
"nevelésnek". :D
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése